Magyar Angol

Nyomtatható verzió

Hogyan vegyük fel a babazsákot?

1. lépés  2. lépés 3. lépés  4. lépés

Hajtsuk félbe a zsákot úgy, hogy a varrott szélek legyenek felül. Bújtassuk át fejünkön és a vállon helyezzük el. Igazítsuk el a hátunkon is az anyagot, hogy szépen kisimuljon. Az ívelt varrás elöl középen legyen. Minden viselési módhoz így vegyük a babazsákot magunkra.

Bölcsőtartás
(0- 5 hónapos korig)

1. lépés  2. lépés 3. lépés  4. lépés 5. lépés  6. lépés 7. lépés

A varrás elől középen legyen, nyissuk szét a zsákot, majd a baba (fejét és testét biztosan tartva) popsiját helyezzük be először. A zsák ívelt varrása a baba feneke illetve háta vonalában legyen, így tart leginkább. Csúsztassuk be a lábakat majd a baba fejét utoljára. Érzés szerint a belső illetve külső szélek állításával lehet a babát magunkhoz közelebb hozni. Mindig győződjünk meg róla, hogy a baba (főként újszülött) megfelelően jut levegőhöz.ebben a pózban szoptatni is lehet anélkül, hogy a babát ki kellene venni a zsákból.

Tippek: Ha a baba még nagyon pici, és "elveszik" a zsákban vagy nem lát ki, megpróbálhatjuk a következő dolgokat:
  1. Összehajtott babatakarót teszünk a háta mögé.
  2. A mellkasunknál levő zsákoldalt kicsit magasabbra húzzuk.
  3. Kitesszük a baba "külső" kezét a zsákból, hogy segítsen távol tartani az arcától a zsák szélét.
  4. Lehajtjuk a vállrészt.

Kenguru hordozás
( 3-12 hónapos korig)

1. lépés  2. lépés 3. lépés  4. lépés 5. lépés

A varrás elől középen húzódjon, nyissuk ki a zsákot úgy, hogy magunkhoz közelebb lévő része magasabban legyen mint a külső. A babát háttal nekünk, felhúzott keresztezett lábbal csúsztassuk a zsákba popsival kezdve.majd lábait vagy elől keresztezve indián stílusban, vagy ha nagyobb babáról van szó, oldalra igazítsuk el. Mindíg húzzuk fel a zsákot a baba hónaljáig, hogy ki ne bukjon belőle.

Pocak a pocakhoz és csípő tartás
( 5 hónapos-3 éves korig)

1. lépés  2. lépés 3. lépés  4. lépés 5. lépés  6. lépés 7. lépés  8. lépés 9. lépés 10. lépés 11. lépés

A zsák varrása elől húzódjon, húzzuk szét a zsákot, a külső felső szélét felfelé, a belső alsó részt lefelé. A babát mintha büfiztetnénk, emeljük vállunkra, majd csúsztassuk a zsákba úgy, hogy a lábacskáit alul kidughassa. Igazítsuk az anyagot a popsija alá, hátán pedig húzzuk fel hónaljáig vagy akár a fejéig. Fontos, hogy az  ívelt varrás a hátán, popsija alatt húzódjon. Nagyobb gyerekek szeretik kezüket kitenni. Hogy a zsák szorosan fogja a babát, vállunkon visszahajthatjuk az anyagot, ezzel minden hordozási módnál az anyához közelebb kerül a baba teste. Csípőhordozáshoz egyszerűen csúsztassuk oldalra a zsákot, hogy a baba a csípőnkön üljön. Nagyon kedvelt és kényelmes hordozási mód.

Nagyobb gyermek zsákba helyezése és háti hordozás

1. lépés  2. lépés 3. lépés  4. lépés 5. lépés

Nagyobb gyermekeket érdemes álló helyzetből alulról a zsákba bújtatni, majd a csípőhordozás lépései szerint eljárni. Ha oldalról vesszük fel a gyermeket, nem szemből, akkor az ívelt varrás oldalt legyen mikor a gyermeket belebújtatjuk a zsákba. Háti hordozásnál a csípő pózból csúsztassuk hátra a gyermeket. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a zsák kellőképpen a popsija alatt van és a hátán  a hónaljáig felmegy.

Váll hajtás

Váll hajtás

Ezzel a módszerrel a babát szorosabban magunkhoz tudjuk tartani.


AZ ÀLLÌTHATÒ BABAZSÀK UGYANÙGY HORDHATÒ MINT A KLASSZIKUS, MḔRETE AZONBAN XS-XL MḔRETIG BEÀLLÌTHATÒ.A BABAZSÀKOT A BABA BELEHELYEZḔSE ELŐTT KELL MḔRETRE ÀLLÌTANI,A BABA SÙLYÀVAL EGYÜTT A HEVEDER PÀNTOK ÀLLÌTGATÀSA NEM AJÀNLOTT!

1. lépés 2. lépés

  • Minden hordozási módnál ügyeljünk a baba biztonságára.
  • A baba popsija mindig az ívelt varráson a zsák legmélyebb pontján üljön.
  • A popsija alatt mindig csak egy réteg anyag legyen sohasem kettő.
  • Gyermekünket nyugodt, jóllakott, kipihent kedvében kezdjük a zsákhoz szoktatni.
  • Eleinte tükörrel ellenőrizzük, hogy helyesen helyeztük e be a babát a zsákba.
  • Mindenki saját maga felelős gyermeke biztonságáért, a zsák használata közben is.
  • A zsák megvásárlásával és ezen útmutató elolvasásával egyetért ezzel.
  • A zsákokat 30 celsius fokon mossuk  kézzel vagy kímélő programon.
  • Vasalás közepes meleg vasalóval, anyaguk 100% pamut.